Megőszülsz az idegtől? Nem kamu!

Az őszülés sajnos mindenkit leér, az viszont nem mindegy, mikor!

Mondogatjuk két agynyűvő meeting között, hogy ebbe beleőszülünk, nevetünk rajta, aztán egyre tornyosulnak az akták, a családi parák, a napi stressz, és végül tényleg ott állunk a tükör előtt az idegesítő ősz hajszálakkal. Mondjuk vannak pasik, főleg pasik, akik kifejezetten várják ezt az időszakot, és már húszas éveikben is sármosan érzik magukat az ezüstös szálakkal a halánték, a tarkó, a homlok mentén.

A legtöbb nő kevésbé fogadja nagy lelkesedéssel ezt a változást, főleg, ha genetikai hajlama miatt egészen korán, már tizennyolc- húsz évesen kiszúrja a fehéres, szürkés kis pókhálókat. Mi az első reakció? Kitépem! Ne tedd! Mutatjuk, hogy mit ne csinálj, még ha ösztönösen adná is magát a helyzet. Illetve kitérünk arra is, hogy vajon tényleg összefügg az idegeskedés a gyors, vagy épp korai őszüléssel?

A STRESSZ MEGESZ MINKET?

Az idegeskedés, rágódás, önmagunk emésztése, már a nevében is benne van, hogy például az emésztőszervrendszerünk egyik esküdt ellensége. Savanyúak, ideggörcsök leszünk… rengeteg beszédes szó, a gyönyörű magyar nyelv rejtett kincsei figyelmeztetnek arra, hogy lassan jársz tovább érsz alapon, igenis érdemes odafigyelni a lelki, mentális egyensúlyunkra, amennyire csak tőlünk telik.

Persze van a másik oldal, mikor épp a tökéletességre való törekvés, az állandó, mániákus egészség utáni vágy csap át pánikos, stresszes helyzetekbe, ez nyilván nem fog hosszú távon segíteni!

HOGYAN ŐSZÜLÜNK MEG ALAPJÁRATON?

De mi a helyzet a hajszálakkal? Miért váltanak színt, vagyis miért vesztik el a színüket az idegeskedéstől? A hajhagymák melaninsejtjei, vagyis pigmentjei hozzák létre hajunk természetes festékanyagait. A természetes öregedés részeként egyre csökken a melaninsejtek száma, termelődése lassan megáll, így egy idő után teljesen fehérré válnak a hajszálak. Genetikai adottság kérdése, hogy kinek milyen ütemben, milyen árnyalatokkal változik ez a helyzet.

Azonban az étkezésünk, a környezeti viszonyok, és természetesen a stressz is nagy mértékben közrejátszik a hajhagymák, a fejbőrben futó hajszálerek, és a hajszemölcs épségében. Mi is az a hajszemölcs? A hajhagyma kiszélesedő vége, mint egy gombostű vége körülveszi a hajszemölcsöt, így az anatómiai rajzokon egy kicsit suta villáskulcsra hasonlít ez a szerkezet. Itt a villáskulcs árnyékában a hajszemölcs, a kötőszöveti részek, egyfajta mátrixsejtek felelnek a hajhagymák épségéért, és rendkívül érzékeny természetűek. Tehát például a tépkedés és a tépelődés sem használ nekik!

HOGYAN ŐSZÜLÜNK A STRESSZTŐL?

Ez az érzékeny terep extra szenzitíven reagál például a méreganyagokra, a hőre, és minden extremitásra, többek között a stresszhormonokra is. Itt a hajszemölcs, a kis villáskulcs öblében melanociták tevékenykednek, és ezek látják el a fent említett hajhagymát alapanyaggal a melanin termeléshez, vagyis végsősoron a haj színének festékével. Figyelem! Egyetlen éjszaka alatt megőszülni tudományosan lehetetlen, csak városi legenda!

Képletesen persze mondhatjuk, a gyakorlatban nem fordul elő. Miért? Mert amint a stresszhormonok, a csökkent vérellátás, a méreganyagok, vagy egyéb tényezők miatt akár extrém fiatalon is lecsappan a melanocita és melanin termelése, csak az új hajszálak fogynak ki színből, a meglévők nem vesztik el a pigmentsejtjeiket, csak idővel fakulni, szürkülni kezdenek, és közben az új hajszálak már szürkén, fehéren nőnek ki.

FIGYELJ ÉS GYERE EL FESTÉSRE, HA VÁLTOZTATNÁL!

Néhány esetben autoimmun betegségek és a már többször említett stresszből fakadó hiányállapotok, kórképek is okozhatnak korai őszülést! Ezeknek többnyire rengeteg más tünete is jelentkezik, járj a végére, ha gyanút fogsz ezekkel kapcsolatban! Amennyiben viszont a természetes folyamatot szeretnéd kicsit palástolni, nyugodtan nézz be hozzánk, beszéljünk a tőfestésről, egy világosabb színről, melírról akár, és találjuk meg a legideálisabb megoldást számodra.

Az urak figyelmét is felhívjuk arra, hogy a haj és szakáll megfelelő ápoltságába sokaknál a festés is beletartozik, és észrevehetetlen módon képesek vagyunk visszaállítani egy szuper természetes formát, ha az ősz hajszálak adott esetben nem a sármosságot jelentik, vagy már örülnél, ha az egész őszes lenne, nem pedig tarka vörös, szőke, szürke, fekete… Gyere el, és megnézzük, mit lehet kihozni belőle!

Fehérvári út

1114 Budapest, Hamzsabégi út 37.
Kosztolányi Dezső tértől 5 perc sétára

Adatvédelmi áttekintés

A weboldalon sütiket használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk látogatóinknak és hatékonyabbá tegyük weboldalunk működését. Önnek azonban lehetősége van a sütik letiltására és a sütibeállítások módosítására - ezt a bal oldalon található fülek használatával teheti meg.

Adatkezelő

Barber & Barbies Bt.

Székhely: 2096 Üröm, Kárókatona u. 3. L. ép. tetőtér 2.
E-mail cím: hello@barberandbarbies.hu

Adatfeldolgozók és más adatkezelők

  • A honlap tárhelyét a Websupport Magyarország (Cégnév: Websupport Magyarország Kft.; Székhely: 1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22.) adatfeldolgozóként biztosítja.

Amennyiben a sütit más üzemelteti (pl.: Google) a sütiben rögzített adatok megküldésre kerülnek az üzemeltető felé. Az ilyen üzemeltetők külön, tőlünk független adatkezelők. Az adatkezelési tájékoztatójuk elérhetőségét az adott süti leírásában tüntettük fel.

Mi az a cookie (süti)?

A cookie (süti) egy olyan kisméretű szövegfájl, amely a számítógép vagy a mobil eszköz merevlemezén tárolódik a cookieban beállított lejárati ideig és a későbbi látogatásokkor aktiválódik (visszajelez a webkiszolgálónak). A honlapok cookiek-kat használnak azzal a céllal, hogy rögzítsék a látogatással kapcsolatos információkat (meglátogatott oldalak, az oldalakon töltött idő, böngészési adatok, kilépések, stb.), illetve a személyes beállításokat. Ez az eszköz segít a felhasználóbarát honlap kialakításában, a látogatók online élményének fokozása érdekében.

A sütiket idejük, feladatuk és származásuk alapján az alábbiak szerint különböztetjük meg:

- Munkamenet és maradandó cookie-k,
- Saját és külső cookie-k.

Munkamenet és maradandó cookie-k

A cookie-k lejárati idejük szerint két típusát különböztetjük meg: “munkamenet sütik” és “maradandó sütik”.

A “munkamenet sütik” (session cookie) a számítógép, notebook vagy mobileszköz csak ideiglenesen tárolja, mindaddig, amíg Ön el nem hagyja az adott honlapot; ezek a sütik segítenek a rendszernek, hogy információt jegyezzen meg, így Önnek nem kell ismételten megadnia vagy kitöltenie az adott információt. A munkamenet sütik érvényességi ideje kizárólag a felhasználó aktuális munkamenetére korlátozódik, céljuk az adatvesztés megakadályozása (például egy hosszabb űrlap kitöltése során). A munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a látogató számítógépéről.

A “maradandó sütik” (persistent cookie) a honlap elhagyását követően is tárolódnak a számítógépen, notebookon vagy mobileszközön. Ezen cookie-k segítségével a honlap felismeri Önt, mint visszatérő látogatót. Minden olyan esetben, ahol a felhasználó hitelesítése elengedhetetlen – pl. webáruház, netbank, webmail – a helyes működés szükséges feltételei. A maradandó sütik önmagukban nem hordoznak személyes adatot és csak a kiszolgáló adatbázisában tárol összerendeléssel együtt alkalmasak a felhasználó azonosítására. Az állandó sütik lejárati idejét a süti leírásánál tüntettük fel.

Saját és külső cookie-k

Amennyiben a mi webszerverünk telepíti az Ön eszközére a sütit, saját cookie-ról beszélhetünk, míg ha a cookie forrása külső szolgáltató (pl.: Google) által az érintett honlapba befűzött kód, külső sütiről van szó.